Stay

Stay

Depresszív zombisereg ellen vicces karanténklippel harcol a LongStoryShort!

A LongStoryShort! egy vicces videóval harcol a karantén komorság ellen. A bulis Stay-t a srácok a családtagjaik és barátaik segítségével – szigorúan távvezérelve – forgatták és bár a szám jóval korábban íródott, a kialakult helyzetben nem is lehetne aktuálisabb.
 
A LongStoryShort! napsütötte pop-punk zenéjével hozza a tökéletes buli hangulatot. A fiatal csapat 2017-ben alakult, első kislemezük 2018-ban jelent meg My Summer címmel, idén beválasztották őket a Hangfoglaló Program induló előadói közé, ősszel pedig Egyedi Peti produceri segítségével érkezik az első nagylemezük. A Stay története azonban még a zenekarnál is régebbi: a bandát alapító két gyerekkori barát, Marschall György és Kovács Tamás első tinizenekarában játszották először és ez volt az egyik első szám, amit már az LSS-el is játszottak. A szöveget és az összhanghangzatot a Red Widow énekese, Kirchknopf Matyi írta, aki azóta a zenekar jó barátja lett és koncerteken szokta őket fotózni.
 
A régi számból gyakorlatilag már csak a szöveg maradt meg, az instrumentális részt pedig felturbózták, így mára igazi koncertsláger lett: „A Stay egy tipikus party szám, ami nagyon jól szól fülessel hallgatva, de igazi esszenciáját a koncerteken mutatja meg” – meséli Marschall György, a zenekar frontembere.
 
 
Bár eredetileg egy másik számukhoz terveztek tavaszra klipet, az a kijárási korlátozás miatt nem valósulhatott meg:
„A mostani helyzet miatt egyértelmű volt, hogy ez a dal az, amire kell csinálnunk egy pofás, szerethető, vicces low budget produkciót. A következő klipünket már az első magyar nyelvű számunkra fogjuk forgatni, az a nyár végén fog megjelenni remélhetőleg.”
 
A videót végül családtagjaik és barátaik segítségével forgatták le:
„A klip azt sugározza, amit mi is igyekszünk kimutatni a karantén alatt, előtt és után: mosolyogjatok, legyetek vidámak, próbáljátok meg élvezni az élet minden apró örömét, hiszen csak így tudjuk kibírni ezt a helyzetet, másképpen az egész ország őszre egy depresszív, komor zombisereg lesz” – üzeni a zenekar.