SZABAD A SZÍNPAD! 2023

SZABAD A SZÍNPAD! 2023

Könnyűzenei tehetségkutató verseny fiatal zenekarok és egyéni előadók számára!
Az ERöMŰVHÁZ Nonprofit Kft. a K11 Művészeti és Kulturális Központ szervezésében pályázatot ír ki Budapesten működő, feltörekvő, fiatal zenekarok és egyéni előadók részére. 
 
Jelentkezési határidő: 2023. október 29. vasárnap éjfél
 
A verseny két fordulós. Az első forduló során a pályázati anyagok előválogatását a szakmai zsűri végzi. A pályázó zenekarok közül összesen maximum 10 előadó/zenekar jut tovább a következő fordulóba.
 
A második forduló helye és időpontja: 2023. november 11. szombat, K11 Művészeti és Kulturális Központ, (1075 Budapest, Király utca 11.), ahol a zenekaroknak/előadóknak 15 perc és maximum 3 dal műsorszám áll majd a rendelkezésre. A produkciók után a zsűri röviden, szakmailag értékel, az est végén pedig kihirdetésre kerül az első három helyezett és a különdíjas zenekar/előadó.  
 
A zsűri tagjai:
Németh Juci – énekesnő, zenész
Balla Gergely (Platon Karataev) – énekes, gitáros, dalszövegíró
Hegyi György - dalszerző, zenész, az Emil.RuleZ! zenekar alapító tagja, a Kőbányai Zenei Stúdió tanára