TüköReflex címmel jelent meg Hangácsi Márton új lemeze

A konyhában ülve kezdte el megírni a lemez első hangjait Hangácsi Márton, de nagyon nem jött az ihlet egy ideig a budapesti lakásban. Úgy döntött, bérel egy házat Jenőn, elvonul egyedül, és az inspiratív térben hamar meg is született a TüköReflex című album.

 

“Próbáltam kizárólag a dalokra és a mondanivalómra koncentrálni” - fogalmazott a zenész, aki egyedi hangzásával, looper előadásaival és ezer közül felismerhető hangjával évekkel ezelőtt beírta magát a magyar zenei életbe - eddig főként angol nyelvű dalokkal. A friss lemezen már csak magyar nyelvű szerzemények hallhatóak.

 

Az elvonulása 2022 májusában történt, a “Rohan” című dalát már akkor ki is adta, azonban az utána következő időszakban a kezdeti lelkesedése eltűnt, de ahogy eljött 2023 tavasza, ismét szárnyra kapott a fantáziája, és a lemez második fele is elkészült.

 

“Egészen őrült módon a munkálatok legnagyobb része az idei nyárra maradt, ami a koncert dömpinggel együtt nem volt egyszerű feladat. Úgy érzem, hogy ez lett az az anyag, ahol a legkevésbé kellett kompromisszumokat kötnöm határidő miatt” - mondta Marci, aki számos klubban, fesztiválon, rendezvényen fellépett, többek között a Sziget Fesztivál szombati napján szórakoztatta a közönséget - akkor épp angol - műsorával.

 

A TüköReflexen három dalban is van közreműködő énekes. 

“Az együttműködésnél nálam eléggé lényeges, hogy emberileg is jóban legyünk, ha van kémia, a közös munka és dalok sem lehetnek rosszak. Így alakult, hogy Böbe, CéAnne és Járai Márk hangja is felcsendül 1-1 dalban” - mondta az előadó, aki elárulta, mire utal az album címe:

 

Marci október 5-én a Turbinában mutatja be a lemezt, ahol régi kedvenc dalok is persze megszólalnak, de a fókusz az új szerzeményeken lesz. Vendégelőadók érkeznek, az estére Ossó Balázs melegít be.

 

 

Egy nagyon klasszikus téma, az idő múlásának feldolgozása. Én próbálok minél optimistább lenni ebben a témában, szerintem ezt elég egyértelműen tükrözi a dal hangulata és szövege is. Eredetileg a lemez utolsó dalának szántam, de végül inkább megcseréltem a két dalt. 

Ez a dal hosszabb, lassan is építkezik, mégis ez az, ami leginkább nyitó dalnak való, aki végighallgatja a lemezt, egyet fog érteni. 

Van egy kórus a dalban, ahol nem csak én énekelek. Nem mindennapi sztori, ahogy ezek a felvételek rögzültek. Egyrészt énekel rajta Böbe és a testvére Saci is, ők pont akkor voltak itt felvenni a Böbével közös számot, amikor ezen a dalon is dolgoztam. 

A többi vokálnak a nagy részét az Arborétum nevű helyen rögzítettem egy kis mikrofonnal. Habár egyben szól a vokál és nem hallható ki külön, de énekel többek között Major Dorci (Pandora projekt), Szivák Zsolti (Cloud9+),  nameatmark, néhány barátom, aki épp ott volt és még nagyon sokan, akiket nem ismerek. :)

 

 

Eleinte azt hittem, hogy ez lesz a legmegosztóbb dal mind közül, de összességében ez tetszett a legtöbb embernek. Talán azért, mert ezzel mindenki tud azonosulni. 

Fontos kiemelni, hogy ez egy szatíra, nem a valós halálvágyról szól, de azt gondolom, hogy a zenével és főleg a klippel együtt ez egyértelművé válik. 

Megfázás, valamilyen tárgy elhagyása, másnaposság. Mind-mind olyan dolgok, amiket általában hajlamosak vagyunk túlaggódni. Ennek az állapotnak a vége, hogy néhányan már a halált is kívánnák, persze hamar rájönnek, hogy az élet mégsem annyira borzasztó. :) 

 

Ebben a dalban a fiatal és idősebb én  beszélgetnek. Merengünk arról, hogy a kezdetekhez képest mi változott és mi az, ami sohasem fog. Számomra egy abszolút pozitív dal, ahol egyértelművé válik, hogy ahogy telik az idő, kevésbé hajt a fiatalkori motiváció, de amíg egy kicsit meg tudunk tartani belőle, nem veszítjük szem elől a valódi céljainkat. 

Egyértelmű volt, hogy Márkkal szeretném közösen ezt a dalt. Éppen akkor lettünk nagyon jóban, amikor mind a ketten csak tapogatóztunk az életben, viszont abban biztosak voltunk, hogy a zene lesz a megfelelő irány mindkettőnknek. 

Habár nem ugyanazon az úton ment tovább a karrierünk, a barátság megmaradt és az évek is minket igazoltak. 

Az, hogy legyen közös dalunk, már nagyon régóta képben volt, de valahogy sosem jött össze. Most viszont végre ezt is kipipálhatjuk.

 

 

Egy kicsit retrospektív a dal, a versszakok azt az érzést mutatják be, ahogy a pályám elején a különböző fesztiválokon, fellépéseken éreztem magam, a végére viszont már inkább a jelenre reflektál. Nagyon jók a nyarak, sokat pörgünk, de a végén jó átgondolni a valóban fontos dolgokat, nem hagyni, hogy elszaladjon mellettünk az élet. 

Mivel a dalban nagyon egyértelmű képek jelennek meg, ezt próbáltuk meg videón is megjeleníteni. Simó Marcell találta ki és vette fel az utóbbi 7 évem össze videóját, így nem volt kérdés, hogy ezt a klipet is vele képzelem el. Viszonylag gyors ötletelés után megszületett a klip alapötlete és az, hogy Mészáros Mátét szeretnénk a főszerepre. Mátéval először a Nagykarácsony című film bemutatóján találkoztunk, amiben mindketten játszottunk. A zene az ő életében is fontos, így különösen örülök, hogy rábólintott a szerepre. 

 

Ennek a dalnak volt a legtöbb szövegváltozata, főleg a refrénekben. Amikor hagytam pihenni pár hetet, azután jött ez a pár sor, ami már szépen harmonizál a dal többi részével is. 

Van ez a belső kényszer, ami mindig nyomaszt bennünket, hogy jobbak legyünk, de az az erőlködés általában nem jár tettekkel. 

Ahogy én látom, a korral ez a tulajdonság egyszer rosszabb lesz. Egyre inkább szeretnénk változni, de közben kezdjük elfogadni azt is, hogy már teljesen mindegy, jók vagyunk így is.

Ebben a dalban maradt egy viszonylag hosszú gitárszóló. Általában poénkodni szoktam azzal, hogy 2020 utáni popdalokba teljesen felesleges ezeket erőltetni (irónia), de annyira megszerettem/megszoktam, hogy nem volt szívem kivenni a dalból. 

 

Ez a legkésőbb megírt dal a lemezről, viszont kb. két hét alatt el is készült. 

Itt egy adott emberről alkotott vélemények hangzanak el, több szemszögből. 

Néha mindenki hajlamos nagyon könnyelműen ítélkezni mások felett, míg az ő bőrébe nyilván nem tud belebújni. Ezek a vélemények hangzanak el a versszakokban, míg a refrénben és a bridge-ben (ahol együtt énekelünk), E/1-ben is megszólal az érintett személy. 

Ez is egy mindenkire jellemző tulajdonság, ami kellő empátia mellett szerintem belefér, de óvatosnak kell lenni a felelőtlen véleménynyilvánításokkal. 

Böbével is jó pár éve elég közel állunk egymáshoz. Nagyon szeretem a dalait és habár különböző zenei stílusban alkotunk, a zenéről alkotott gondolkodásmódunk szinte ugyanaz, így érett már nagyon vele is a közös dal. Erről a témáról (is) sokszor beszélgettünk már, így egyértelmű volt, hogy szeretném őt is hallani a dalban.

 

 

Ez a dal minden tegnapról szól, amire érdemes lehet emlékezni, viszont fontos, hogy nem szabad abba az emlékbe beleragadni. 

Sokan vannak, akik a jelent nem igazán tudják megélni, mert csak a múlt eseményein rágódnak. Érdekes dolog ez, hiszen a múlt egy bizonyos része (legyen az jó vagy rossz) ugyanúgy a személyiségünk része és fontos, hogy ne felejtsük el, de a jövőbe tekinteni és a jelent megélni mindig új perspektívát adhat. Az új perspektívák pedig új élményeket, új tegnapokat. 

 

Itt egy pár szemszögéből halljuk, hogy milyen amikor ketten maradnak csak életben a világban, de különböző helyeken. Míg a versszak egy apokaliptikus helyzetleírás, addig a refrén már egy pozitív, előretekintő narratíva. 

Az egész lemeznek van egy komor hangulata, ami aztán elég sok helyen feloldódik, szerintem ez a dal az egyik legerősebb ebben. 

CéAnne-nal Stinky Bugs koncerteken ismerkedtünk meg. Habár korábban találkoztunk már, mindig csak kerülgettük egymást, a koncertek alatt viszont nagyon hamar egymásra hangolódtunk. A dal íve szerintem az ő gondolatvilágát is jól tükrözi és nagyon passzol a  hangja ebbe a világvége-funk-ba. 

 

Klasszikus belső küzdelem olyan mindennapi helyzetekkel, függőségekkel, amiről tudjuk, hogy változtatnunk kellene, de tenni nem tudunk érte. 

A legjobb ezekben a szituációkban, hogy lehetnek valós vagy vélt problémák, mindig ugyanúgy megviselik az embert.

 

Ami az összes dalban és minden emberben is közös, az a hajlam, hogy szeretnénk megtalálni a boldogságot. 

Ez az ösztön, ami mindenkiben ott van. Valakinél mélyen, valakinél csak a felszínen, de kollektíven jelen van. 

A refrén első sora szépen összefoglalja, hogy szerintem igazán boldog akkor lehet valaki, ha dolgozik a sikereiért. És itt nem feltétlenül materiális dolgokra kell gondolni, hanem minden olyan témára, ami a korábbi dalokban is elhangzott.