Welcome to My House - A YONAKA első önálló budapesti koncertjére készül

Welcome to My House - A YONAKA első önálló budapesti koncertjére készül

A brightoni trió idén tavasszal játszott először Budapesten, a bemutatkozás pedig olyan jól sikerült, hogy immáron saját turnéjukkal is útba ejtik a fővárost. A YONAKA hipnotikus és erőteljes alternatív rock dalaival 2024. március 12-én a Dürer Kertben varázsolja el hazai rajongóit legutóbbi EP-jük, a Welcome to My House dalaival.
 
A hang az érzelmek szeszélye szerint hajlik - jól tudja ezt a YONAKA, akik számára a zene a hangulatokkal együtt változik. A súlyos katarzis pillanatait jól leköveti a torzítás, hogy aztán a megnyugvás elektronikus kegyelemdöfés képében érkezzen meg. Az angol trió - Theresa Jarvis [ének], Alex Crosby [basszusgitár] és George Werbrouck-Edwards [gitár] - a popot, a punkot és a hip-hopot egy hipnotikus alternatív rock hibriddé olvasztja össze. A csapat dalaiban gyakran foglalkozik a mentális egészséggel, bennük van az itt és most kirobbanó energiája és szerzeményeikkel képesek a hallgatót bátorítani és cselekvésre ösztönözni. A zenekar feltűnése óta több mint 150 millió streamet gyűjtött össze, munkásságukat pedig számos helyen elismeréssel méltatták - az NME szerint például ők Anglia következő nagy rockegyüttese – nyáron pedig megjelent következő nagy dobásuk, a Welcome To My House c. EP képében.
 
„Minden dal egy-egy emléket vagy érzelmet képvisel bennem. Az élmények, amelyeken keresztülmentem mind a házamban töltötték az időt és felemésztettek. Azzal, hogy az EP címe Welcome To My House vizuálisan azt szeretném, ha a hallgatók kinyithatnának egy ajtót és beléphetnének rajta keresztül a világomba és láthatnák, hogy egyes dalok mit jelentenek számomra az életem adott időszakában” - magyarázza az EP kapcsán Theresa. - „Amikor bennünket hallgatsz, remélem, hogy úgy érzed erős vagy, meghallgattak és nem vagy egyedül. Mások történetének meghallgatása sokat segített nekem a gyógyulásban és a fejlődésben és szeretném ezt a fényt másoknak is megmutatni.”
 
A YONAKA élőben is lebilincselő, idén a Palaye Royale vendégeként játszottak először Magyarországon, majd az Asking Alexandria előtt tértek volna vissza nyáron, de sajnos az a koncert elmaradt. Most azonban itt a lehetőség, hogy a YONAKA kapja a teljes reflektorfényt, március 12-én ugyanis első önálló koncertjükkel érkeznek a Dürer Kertbe.