„Az őszinteségemet próbálom tudatossá tenni, ha ezt lehet így mondani.”

A fiatal kora ellenére sikert sikerre halmozó zenekar énekesnőjét, Schoblocher Barbarát faggattuk ki, elég alaposan és elég sok mindenről. 

 

 

Igen, ezen gondolkoztunk mi is. Alapból a zenét, amit játszunk, azt beat rocknak nevezzük. Beates, pop rockos, még nagyon picit fellelhetőek ezek a régi Jacked-ből származó indie stílusjegyek is. Kicsit country-s, folkos dolog is. Alapvetően ez a szabadság flash, amit a zenénk próbál üzenni. Ez a „gyere el a koncertre és érezd jól magad!” 

 

 

A MésziStock az mindig nagyon jó, mert ugye fehérvári a zenekar, és ott vannak a barátok. Az mindig nagyon közvetlen. 

 

 

Ezt a nyomást, hogy felelősséggel tartoznék azoknak, akik hallgatják a zenénket, azt még nem nagyon érzem. Még nem vagyunk akkorák. De persze, én vagyok az énekes a zenekarban, és ha nem is feltétlenül én vagyok a zenekarvezető, én vagyok a fronton, szóval mindenki, aki eljön a koncertre, az engem lát elöl, és tőlem vár valami többet a zenén felül is. Most már sikerül egyre közvetlenebb kapcsolatot kialakítanom a közönséggel, de az elején nagyon szégyellős voltam. Ott áll akármennyi ember, akár 20, akár 100, és mi olyat tudok mondani nekik, amitől ez jobb lesz?! Aztán rájöttem, hogy ezt tökre el kell engedni, és hogy alapból nekik valamilyen érzelmi kötődésük van ehhez a zenéhez, nem véletlenül jönnek el. A lényeg, hogy őszintén legyél jelen. Ezek nem az én szavaim, de nem azért jönnek el, hogy veled találkozzanak, hanem, hogy önmagukkal. Ezt próbálom úgy átadni.

 

 

Azon felül, hogy sziasztok, hogy vagytok, érezzétek jól magatokat, mégiscsak valamilyen plusz érzelmi kapcsolatot szeretnék kialakítani, ami valamikor nagyon jól működik, például a MésziStockon, valamikor meg egészen más a hangulat. És ezt minden egyes alkalommal át kell törni. De ez igazából a saját korlátaimnak az áttöréséről is szól. 

 

 

 

Nem gondoltam volna, hogy majd zenekarozni fogok, de sokkal jobb így. Most az ellenkezőjét nem tudom elképzelni.

 

 

Azt nem mondom, hogy azt nem tudom elképzelni, hogy pár év múlva ne lenne valami más is, mondjuk egy jazz formáció. De csak nyugiban, hobbi szinten. A szólókarrier dolog abszolút nem opció. 

 

 

Ezek közreműködések. Akármennyire is Schoblocher Barbara van ott jelen, mondjuk egy Fran Palermo koncerten a Blahát képviselem. Nálunk is volt több koncerten a Vitaris Iván, az Ivan&The Parazol frontembere, ahol ugyanez volt a helyzet. Nyilván nem hívhattuk el az egész zenekart! A Kanapés dolog meg csak egy egyszeri dolog volt. Csináltunk egy EP-t, de alapvetően ez Szilárdnak és Dorinának a közös projektje. 

 

 

Igen ez így van. Persze azért érezhetőek apróbb törések. Minden egyes alkalommal, mikor új dalt vagy klipet hozunk ki, benne van a pakliban, hogy az embereknek nem fog tetszeni. Tavaly volt egy koncertünk az A38-on, ahol tök sokan voltak, és most sikerült tartani azt a nézőszámot idén a Dürerben, viszont nem lettek többen. Ez a nyomás azért rajtunk van. Persze ez nem annyira látható, meg hát nem is adjuk fel! 

 

 

 

Igen. Én azt vallom, hogy azok a zenekarok, akik a mi generációnkat meghatározzák, vagy akik velünk egyidősek, mi tartsunk össze és támogassuk egymást. Ennek a versenyszellemnek bizonyos fokig van motiváló hatása, de aztán már nincs. Fontos, hogy áll az illető a zenéhez, ez egyfajta önkifejezés meg egy őszinte dolog, amit azért csinálunk, hogy jól érezzük magunkat, és nem azért, hogy jobbak legyünk, mint a másik. És az egész csapatunknak szerintem ilyen a hozzáállása. Tök jó, hogy ezt csinálhatjuk. Ez az egész nagyon rövid idő alatt jutott el oda, ahol most van, és ezt egy kicsit néha el is felejtjük, pedig nem szabad. 

 

 

Igen, de még mindig kísérletezünk. Nagyon szeretünk a Schram Dáviddal dolgozni, ő a producer. A most tavasszal megjelenő lemezen lévő összes dalt is mind vele fogjuk csinálni. 

 

 

Vele vesszük fel. Övé a produceri rész. Abba nagyon jó, hogy lejön próbára, és minden szólamot helyre tesz külső fülként, amit mi nem hallunk belül. Tudja, hogy mi mit akarunk, ezért a végeredmény is olyan lesz, amit közösen akarunk hallani. Ezért is jó vele dolgozni. Nem pedig olyan, hogy itt egy szám, felvesszük valahol, aztán elvisszük valakihez megkevertetni, aztán valakihez megmasterelni, és a végén meg vagy nagyon jól sül el, vagy nagyon rosszul. 

 

 

Most még a számíró folyamatban vagyunk, de  tavaszra mindenképp be szeretnénk fejezni.

 

 

Jó lenne lassan beállni a heti 3 próbára. 

 

 

Igen, Dunafalva a mi szentélyünk. Az utóbbi két alkalom mondjuk inkább bulizósra sikerült, de amikor dolog van, akkor azt mindig megcsináljuk. Most nem tudom, hogy lesz-e idő a lemez előtt lemenni, de nem lenne rossz. 

 

 

 

Ez nemcsak rajtunk múlik, inkább a managerek és a helyek, amik ezt meghatározzák. Kovács Ákos Dadan első körben megpróbál minket olyan zenekarokkal összerakni, akik szintén az ő keze alatt futnak. Így sokkal egyszerűbb kivitelezni az egészet. De persze voltunk másokkal is, például a The Biebers-szel. De azért ez ilyen fura is az együtt játszásban, hogy oké, hogy mi képviseljük ennek a generációnak a picit alternatívabb vonalát, de van az, hogy tök jó a két zenekar együtt, meg el is tudod képzelni, hogy működhet, de valamiért a koncerten mégsem érzik ezt az emberek. És arra is volt példa, hogy egy zenekarral le volt szervezve több közös koncert, aztán kiderült, hogy egyszerűen nem megy a két zene együtt. 

 

 

Ez mindig az! ÉS ez nem egy negatív dolog. Ez csak annyi, hogy soha nem tudsz annyira belegondolni a közönség fülével. 

 

 

Igen, azok a koncertek nagyon jók voltak. Ez az ilyen legnagyobb, „kösz, Isten, hogy ez megtörtént”, de tényleg. Volt hogy már rajtunk is tele volt a nézőtér. Most is lesz még közös koncert 18-án az Akváriumban. 

 

 

Az is egy ilyen isteni csoda, hogy ott lehettünk. Ott csak 25-30 percet játszottunk. Az mély víz volt. Én nem emlékszem semmire. Tele volt a Pecsa. Életemben először használtam élőben a színpadon fülesmonitort, és elfelejtettem bekapcsolni. Teljes sokk. De akkor még nagyon az elején voltunk. Kint volt a Tales of Blaha, de nem volt még olyan nagy visszhangja. Az inkább nekünk volt motiváció arra, hogy felnőjünk a feladathoz. 

 

 

Általában férfiak. Nők közül talán Alicia Keys. A soul-os, jazzes vonalon inkább. 

 

 

Én próbálok olyan lenni, amilyen vagyok. De hogy kívülről mit látnak belőlem az emberek, az egy hatalmas kérdőjel. Még nekem is érdekes, hogy én mit érzek belül, nem hogy még az, hogy az emberek mit látnak rajtam kívülről. Az őszinteségemet próbálom tudatossá tenni, ha ezt lehet így mondani. Ez egy fura szókapcsolat. Nem akarok fura jellegzetes dolgokat magamra erőltetni, ami nem magától jön. Attól nem lesz több a dolog, maximum kevesebb. És látszani is fog. 

 

 

 

Nagy Zágon operatőr, Rónai Domonkos rendező, a hihetetlenül jófej és rugalmas stáb, a statiszták na meg Solti János, Somló Tamás, Kovács Kati. Akiknek ezúton is nagyon  köszönjük, hogy eljöttek. 

 

 

Volt egy alapötlet, hogy picit modernebben fogjuk fel a táncdalfesztiválok és a beat korszakát. És hát erről kik jutnak eszedbe? Hát ők! Nem akartunk semmit lemásolni, ez inkább valamiféle tisztelgés előttük, azzal is, hogy elhívtuk őket. Ők pedig tök szívesen jöttek el. 

 

 

Hát ezt. Csak ez van. Csak a zene. 

 

 

Egy hónapot voltam kint kint, családdal, meg aztán két hetet ott maradtam egyedül is. Az eredeti terv az volt, hogy megyek Los Angelesbe, de aztán ott maradtam. Annyira nagy New York, és olyan sok mindent lehet megnézni. Arra kevés a két hét, hogy megszokd, hogy ott vagy. 

 

 

Dehogynem! Voltam Mac DeMarco koncerten. Van egy nagyon jó oldal, ahova mindig felteszik a napi ingyenes vagy olcsóbb koncerteket, és nagyon sok jó bandát el lehet így csípni. Van egy surf punk banda, amit így ismertem meg. Elmentem a koncertre és azóta is imádom. Szerintem iszonyatosan híresek lesznek egyszer. 

 

 

 

 

Persze, hát eleve, hogy angolul is játszunk, ez egy picit azt is jelenti, hogy nemzetközibbre szeretnénk venni az egészet. De főleg azért, mert az a zene, amit mi játszunk, az alapból angol nyelvű szerintem. Teljesen más egy magyar dal megírásának a folyamata, a dallamvonal kialakítása, sokkal nehezebb. A magyar szótagokat nem lehet úgy elnyújtani, mint az angol szótagokat. Nagyon oda kell figyelni, hogy mi az, ami még belefér, és mi az, amitől túlságosan nyál lesz. Angolul viszont lehet, hogy nem úgy hatna ugyanez a szótag. Alapból a zenei alapra angolul jön a fülünkre minden. És a Tales of Blahával is így indult, csak angol szám van rajta. Szeretnénk külföldre is menni majd. Most nyáron péládul megyünk egy osztrák klubba koncertezni, úgyhogy tervben van, hogy köré szervezünk még pár állomást. 

 

 

A magyar szövegeket a Szaja írja.

 

 

Igen, de ettől szép. Én imádom, ahogy a Szaja ír. Én nem tudok magyar szöveget írni. Van olyan olyan, hogy megmutat egy szöveget, én meg sem kérdezem, hogy neki az miről szól, hanem csak magamra formálom. Ettől lesz közös az alkotás. Ezért nem is szeretem elmondani, hogy egy dal miről szól. Azt el lehet mondani, hogy miért született, és nekem miről szól, és milyen érzelmeket szabadított fel bennem, amikor először hallottam, de közben meg mindenkiben annyira sajátos az, amit megindít egy dal vagy bármi. Ha meg van mondva kerek perec, hogy ez a dal erről szól, akkor nehezebb elvonatkoztatni tőle. 

 

 

Lesznek olyanok is, de ennek az összetétele még nem publikus. Lesz rajta magyar is, angol is. 

 

 

Hatalmas előszilveszteri bulival!!! 

 

 

Ez nehéz kérdés. Közeli célokra összpontosítok. Szeretném, ha nagyon jó lenne az új lemez, és annak nagyon jó lenne a visszhangja. 5 éven belül nagyon szeretnénk elmenni legalább egy európai turnéra. Én szeretném, ha még több angol szám lenne és ezzel még jobban nyitnánk külföldre. De közben tök jó lenne a Blahát itthon is stabilizálni. Egy teltházas lemezbemutató hajó az nagyon király lenne. 

 

 

Á, nem! Azt se tudom elképzelni, hogy ne legyen Blahalouisiana.