„Egy fotósnak tudnia kell azt is, hogy hol van az ő helye a történetben”

„Egy fotósnak tudnia kell azt is, hogy hol van az ő helye a történetben”

Sinco interjú

Bátori Gábor Jim, alias Sinco a budapesti éjszakák és a magyar könnyűzenei élet megkerülhetetlen alakja. Fotósként pillanatok alatt vívta ki a zeneipar elismerését, hiszen az ő objektívjén át különös betekintést nyerhetünk a zenészek világába.
 
Idén negyedik alkalommal gyűjtötte kötetbe az elmúlt év legjobb koncert- és sajtófotóit, backstage pillanatait.
Az albumbemutatóra várva kérdeztük a fotózásról és annak személyes lélektanáról.
Tóth Julcsi
 
 
Viszonylag rövid idő alatt lettél népszerű figurája a hazai zeneiparnak. Hogy indult nálad a zenekarok, zenészek fotózása?
A fotózásra már jó régóta rá voltam függve, de sokáig főleg extrémsport témakörben mozogtam, koncertekre nem is igazán jártam. Aztán amikor azt már nem igazán élveztem, jött egy bizonytalan időszak, hogy merre tovább. Kábé fél év elteltével aztán elmentem egy Naked Truckers-koncertre és kalandvágyból a kamerámat is magammal vittem. Akkor kezdődött minden, és azóta nagyon sok koncertre vittem már el a kamerámat.
 
Nagyon bensőségesek a fotóid. Látszik, hogy legtöbbször jól ismered azokat, akiket fotózol. A végeredmény szempontjából fontos, hogy legyen egy személyes nexus az alanyaiddal, vagy enélkül is meglátod a jó pillanataikat?
A koncerteken kis túlzással talán mindegy is, hogy milyen viszonyban vagy az alannyal. Színpadon kívül viszont más a helyzet. Ott mindenképp számít a kapcsolat, mert az befolyásolhatja, hogy mennyire tudsz közel lenni a történésekhez, bár a legintimebb képek sokszor úgy születnek, hogy nem is tudják az alanyok, hogy kép készül róluk. Persze ez ugyanúgy igaz az ellenkezőjére is, amikor produkálják magukat a kamerának! Olyankor viszont nem mindegy, hogy ki áll a kamera másik oldalán, a bizalom miatt, hiszen egy olyan fotósnak nem kezdenek el bohóckodni, akit alig ismernek. Szerintem nem elég meglátni a jó pillanatot, egy fotósnak tudnia kell azt is, hogy hol van az ő helye a történetben.
 
 
Már 2016 óta, évi egy albumban is összefoglalod az aktuális „termést”. Hogyan és mi alapján választod ki, hogy kik kerüljenek bele a Sincologyba?
Főleg érzésre gyűjtöm ki ezeket a képeket, de közben azért igyekszem figyelni arra is, hogy a kiadvány összességében változatos legyen: tele életképekkel, vicces pillanatokkal vagy emlékezetes történésekkel. A legújabb könyvben szinte már háttérbe szorulnak a koncertfotók, lehet hogy a jövő évi Sincologyban már nem is lesznek „stage” fotók, csak izgalmas, „kulisszák mögöttiek”.
 
A színpadon sokszor a dolgok a másodperc töredéke alatt történnek meg, mit gondolsz, mi a jó zenekari fotós titka?
Odafigyelni arra, hogy mi történik a színpadon, meg persze azért követni azt is, hogy a közönség milyen hangulatban van – különösen szeretem az előadók és közönség közötti interakciókat fotózni. Persze azért kell egy adag szerencse is, hogy jókor legyek jó helyen, és hogy abban a pillanatban a megfelelő objektív legyen a kamerámban – nem vagyok kétkamerás fotós –, hiszen nagyban befolyásolja egy fotó hangulatát, hogy milyen kivágásban látjuk azt, ha elkészült. Egy intim pillanat kevésbé érvényesül nagytotálban, mint extra közelről, teleobjektívvel fotózva.
 
 
A képeiden keresztül nemcsak nagyon közeli, intim pillanatokat láthatunk a hazai zenészekről, de az albumaid korlenyomatok is, amelyek kiválóan dokumentálják az aktualitásokat a hazai könnyűzenében. Ezek az albumok a te saját zenei ízlésedet is tükrözik, vagy teljesen objektíven állsz ahhoz, amit csinálsz?
Igyekszem objektívnek álcázott szubjektivitással összeállítani ezeket az albumokat. Alapvetően nagyon szerencsésnek tartom magam, mert lehetőségem van olyan előadókkal dolgozni, akiket nemcsak emberileg szeretek, de a zenéjük is közel áll hozzám. Emiatt elég könnyű dolgom van a képek válogatásánál. Van egy-két olyan előadóról is fotó a könyvemben, akiknek a zenéjét kevésbé követem, de mégis belekerültek, mert emberileg kedvelem őket, és büszke vagyok rá, hogy felkértek, hogy lőjek pár képet róluk. 
 
Van tipped, hogy eddig hány zenészt, zenekart fotóztál?
Néha elgondolkozom azon, hogy hány koncertet fotózhattam eddig, de aztán elbizonytalanodok, hogy mi számít koncertnek: az amit végigtoltam, vagy az is számít ahol csak 2-3 számot tudtam meglőni? Aztán ilyenkor rövid úton megfájdul a fejem, és feladom inkább a számolgatást. Ha minden fesztivált, showcase-t, meg egyéb sokzenekaros eseményt is beleszámolok, akkor talán 300-350, de nehéz követni, mert összefolynak a történések egy idő után.
 
 

Helyszín

Jegyvásárlás