Mennyire hardcore buli a #plasticfreejuly?

Mennyire hardcore buli a #plasticfreejuly?

Világszerte a legmenőbb hashtagek között van az elmúlt években a #plasticfreejuly, mégis sokan egész egyszerűen nem mernek belevágni egy ilyen kihívásba. Akármilyen nevetségesen is hangzik egy hulladékcsökkentő és életminőség javító kezdeményezésnél a félelem szó, ezek tények. Mi most kicsit segítünk eloszlatni a parát, és megosztjuk egy készülődő vívmány hírét, ami lehet, az egész cikket semmissé teszi a végén, de mi mégis nagyon örülünk neki.
 
Kezdjük a legelejéről. Mi a jó élettől kapnak frászt egyesek, ha az egyszer, kétszer, párszor használatos műanyagok offolása kerül szóba? Egész egyszerűen, a népbetegség, vagyis a változástól való félelem, meg a megszokás kényelme minden bizonnyal az az ok, ami ilyenkor visszafog. Legalábbis remélhetőleg nem a nemtörődömség. Pedig egy igazából alig észrevehető történésről lenne szó a mindennapokban, aminek mégis nagyon látható eredménye lehet a bolygó és az emberek egészségét tekintve. De nézzük meg, miért is fontos ez az egész sztori, és miért nem bullshitelés a műanyagmentes hónap, de a műanyagmentes életre való törekvés sem.
 
Ugye, az valamennyire köztudott, hogy az egyszerű műanyag szatyor lebomlási ideje átlagosan úgy 800 év? Ezt mondjuk a PET palack beelőzi kicsivel, az ő 550 évével. Legyinthetünk könnyen, hogy minek aggódjunk, azt mi már úgysem éljük meg, hogy ez bármiféle gondot okozzon, vagy éppen ellepjen minket a szemét, de akinek ez megfordul a fejében, annak ajánlom szíves megtekintésre Ljasuk Dimitry A Tisza nevében című kisfilmjét, ami a Tisza eredése mellett található hulladék Mount Everest-ről szól. Ezután pedig érdemes azon is elgondolkozni, hogy a milliónyi behatás által az eldobált szemét, főleg az újra nem hasznosított, s ezáltal erre-arra szétfújt műanyag maradék akár a mi szervezetünkben is jelen lehet. Mert szuper dolog az egészséges életmódot követni – legalábbis virtuálisan, hogy ha utána a hal, vagy a zöldség-gyümölcs amit megeszel, tele lesz mikro műanyaggal… De nem ítélkezésre született ez az írás, inkább arra, hogy tippeket adhassunk a legalább kicsit környezettudatosabb élet fele indulóknak.
 
Az elsőszámú lényeg az, hogy a városi legenda igaz: minden helyettesíthető. Mert mi történik, ha egyik nap eldobható doboz helyett sajátba kéred a menzán a kaját? Vagy éppen a PET palackos ásványvíz helyett saját kulacsban viszel magaddal üdítőt? Elárulom: semmi. Vagyis éppen, hogy de, kényelmesebb lesz az életed, és kevesebb szemetet termelsz. Ugyanígy lehet szépen lassan megválni az amúgy esztétikai gyomorrontásnak sem utolsó, a magyar háztartásokban előszeretettel dédelgetett és gyarapított nejlonszatyor halomtól is könnyűszerrel: vászontáska, kosár, használt anyagból varrott szütyő a bevásárláshoz higiénikusabb, és amúgy sokkal de sokkal szexibb is. Vagy nézzük csak, nyár, kempingezés, fesztivál: lopod a picit gusztustalan, valószínűleg légy mászta műanyag kanalat és villát a helyi strandbüféből, vagy viszel magaddal sajátot? Amúgy számomra évek óta a fesztiválszezon megdönthetetlen slágere a saját pohár. Nem, nem a repohár, hanem a tényleg otthonról vitt „ovis” pohár, amit mivel saját, tuti nem dobok ki, jobb esetben nem hagyok el, és vagy éppen török össze, ha pedig mondjuk úgy alakul az este, még másnap reggel is tudni fogom, hogy az enyém, ha a színpad mellett lelek rá a sárban. Persze, sok hazai vendéglátóhely még nem nyitott az efféle saját ivóedénnyel érkeztem történetekre, ennek több különféle – legtöbbször nem rajtuk múló – szabályozás az oka, de azért nem rossz tendencia, hogy a kisebb bulikban már nem feltétlenül küldenek el, ha az otthonról hozott kis bögrémmel állok sorba sörért.
 
 
A változástól még ez után a szép levezetés után is ódzkodóknak viszont van egy zseniális hírünk. Kivételesen nem brit, hanem lengyel tudósok jöttek rá egy csodára – aminél az egyetlen kérdés csak az, hogy ez miért nem jutott hamarabb eszébe senkinek? Az ötlet ugyanis nem több ennél: növényi hulladékból, és a piacokon, szupermarketekben megmaradt zöldségekből, gyümölcsökből egy különleges fermentálási, azaz egyfajta tartósítási eljárás során erős és tartós csomagolóanyag készíthető. A képek alapján első ránézésre egy strapabíró hagymahéjnak tűnő biocellulóz pedig a következő évek egyik legsikeresebb találmánya lehet, ha nagy mennyiségben is piacra kerül majd, hiszen mindenfajta bolti termék jelenlegi, évszázadok alatt lebomló és káros anyagokkal teli műanyag csomagolását válthatja majd. Roza Janusz és Josh Brito ötlete pedig nem is csak kizárólag az élelmiszeriparra, hanem egyéb olyan ágazatokra is nagy hatással lehet majd, ahol mindeddig nem sikerült teljes mértékben megugrani a plastic free rekordot. Ilyen például a zeneipar is, ahol bár ugyan egyre csökken a fizikai hanghordozó kiadás, a megmaradtakat mégis nejlon- vagy éppen műanyag tokba húzzák, és a mörcspólók többsége is sajnos hasonlóan kellemetlen csomagolásban érkezik meg a gyárból. Persze szó ne érje a ház elejét, nyilván van, aki papírtokban adja a lemezt, de ez egyelőre még nem a többség.
 
Szóval sajnos hosszú még az út a csak minimálisan hulladéktermelő világ felé, de az már szuper, hogy látszik az irány, és ígéretes dolog, hogy egyre több ember és cég vonódik be a témába, ha másért nem, hát azért, mert egyre inkább divat a környezetvédelem. És akármennyire is irdatlan bután hangzik ez a divatosdi, mégis jó, hiszen motivál. Na persze az majd újabb kérdéseket vet fel, hogy vajon egy változás felé kacsingató underground közegben milyen meggondolásból használt frissen tartó fóliába bugyolált dekorelemeket közép Európa egyik legnagyobb és magát zöldnek hirdető rock-metal fesztiválja a közelmúltban…
 
A cikk a júliusi Rockstar Magazinban jelent meg. Keresd országszerte az újságosstandokon!
 
Írta: Kurcz Orsi
Fotó: PA, Glastonbury Festival