„Életfelfogásomból fakadóan azt vallom, mindennek így kellett lennie”

„Életfelfogásomból fakadóan azt vallom, mindennek így kellett lennie”

Bodnár Tibort, a LB27 frontemberét kérdeztük.

Krisztusi korba ért  a Ladánybene 27 zenekar, amit november 22-én nagyszabású koncert keretében ünnepelnek az A38 Hajón. Az aktuális LB27 program mellett a 10 éves Babylon Cirkusz és a 20 éve kiadott Kell egy ház albumok megjelenésének évfordulóját is ünneplik. Bodnár Tibort, a LB27 frontemberét kérdeztük.
 
 
Ennyi év zenéléssel a hátad mögött hogy látod, mennyire rétegműfaj a reggae? A Ladánybene 27 zenekar saját szervezésű fesztiválja, a Reggae Camp minden bizonnyal a legnagyobb reggae fesztivál itthon.
 
Korábban tiltakoztam a „rétegzene” megbélyegzés ellen, de az évek során elfogadtam ezt a tényt. Viszont én inkább úgy fogalmazok, hogy a reggae az a zene, amit a legtöbben szeretnek, még ha nem is rajonganak érte. Erre az egyik giga Wembley-koncert tévéközvetítése során jöttem rá, amikor a UB40 játszott. A reggae ütemeire a rockerek, a punkok, az alterek és a raszták is szeretnek lötyögni. A Reggae Camp itthon valóban vezető esemény a műfajon belül, bár pont a reggae-sekre nem jellemző ez a méricskélés. Régóta szervezzük és nagyon sok öröme van benne a hazai Reggae Massive-nak (és nekünk is). Európa-szinten vannak nagyobb fesztiválok, amelyek nálunk jóval több embert mozgatnak meg. Mi következetesen szeretnénk ebben a nagyságrendben létezni, mert átlátható és a közönség létszámából adódóan személyesebb és érzelemdúsabb. 1999-ben még nem nagyon volt hazai reggae-élet, csak 1-1 zenekart és DJ-t tudtunk meghívni, így akkoriban még hozzánk közel álló, más stílusban játszó bandák is helyet kaptak, mint pl. a fiatal Zanzibar vagy a Sugarloaf. De az évek során összeállt néhány máig fontos banda (PASO, Tigris, Irie Maffia, Riddim Colony…) és velük már igazi reggae-esemény lett a Camp, ami 2007-re érte el azt a szintet, hogy nagy jamaicai előadókat is meghívjon. A közönség létszáma nagyjából állandónak mondható az elmúlt 4-5 évben, furcsa módon függetlenül attól, hogy a lineup milyen nevekből áll össze.
 
 
 
 
A koncert nemcsak a zenekar születésnapját, hanem két lemez megjelenésének évfordulóját is hivatott ünnepelni. Mit jelentettek a karrieretek szempontjából ezek az albumok? Ha mai fejjel dolgoznál a lemezen, mit csinálnál másképp?
 
A Kell egy ház album a változás időszakában született meg 1998-ban. Nem sokkal korábban váltunk el az ezt megelőző időszakunk első számú zene- és szövegírójától, Tóth „Tádé” Gábortól, és az őrülten pörgő 90-es éveink menedzsmentjével is elindult az eltávolodási időszak. Az utolsó „nagy kiadós” albumunk volt, rajta a legikonikusabb dalunkkal, a Kell egy házzal, ami egy Natural Ites-nóta (Picture On The Wall) átdolgozása, aminek a magyar szövegét korábbi dobosunk, Árokszállási Ras Tamás írta. Ezen az albumon dolgoztunk először Deseő Balázs soundprofesszorral, vele készítettük az első DUB verziónkat pont a címadó dalra. A Babylon Cirkusz pedig egy 4 albumból álló projekt központi anyaga, ami talán erőt és lendületet adhatott rajtunk kívül több fiatal reggae-arcnak. Életfelfogásomból fakadóan azt vallom, mindennek így kellett lennie. De ha mégis valamit másként csinálnék, az a Kell egy ház album zenei rendezése.
 
 
Mi lesz november 22-én a Hajón? Miből épül fel a koncertműsor egy ilyen nagyszabású triplaszülinapon?
 
Három összefüggő blokkban játszunk majd, ahol először a Babylon Cirkusz-dalok (Oroszlán, Élet más, Judge Day, Doktor kérlek…), majd a Kell egy ház album ritkaságai (Igen-igen, Barna lány, Özvegy Kovátsné, Kisváros/Nagyváros…) és végül a mai, aktív koncertprogramunk oszlopos dalai. A riddimalbumainkról a PASO-énekes KRSA és Copy Con énekel majd, és vendégünk lesz a doboknál Hertelendi Anna, valamint Deseő Balázs billentyűs, Erdő Zoli szaxofonos barátunk is. Természetesen Mr. Roul No és Hascu Bratosin testvéreink is velünk lesznek, ahogy az a nagyobb rendezvényeinken lenni szokott. Az estét miskolci barátaink, a Sky Fanatic indítja, őket a zentai Sin Seekas követi, majd mi, azaz a LB27. Szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy a rászorulókon segíthessünk, ezért a Fedél Nélkül csoporttal összefogva melegruha-gyűjtést kezdeményezünk. Tisztelettel kérjük a közönségünket, hogy hozzák el a hajóra a feleslegessé vált, de még használható meleg ruháikat. Jön a tél, jól jön majd az utcákon fagyoskodóknak! A bulit az NKA és a Hangfoglaló Program támogatja, amit nagyon köszönünk!
 
S. H.