Harmónia Jazzműhely: Szőke Nikoletta Quartet
Niki egyike azon ritka művésznőknek, akit nem csak a közönség, de a szakma is ajnároz. New Yorkban, Berlinben, Londonban és Koppenhágában is koncertezett hatalmas sikerrel.
Niki egyike azon ritka művésznőknek, akit nem csak a közönség, de a szakma is ajnároz. New Yorkban, Berlinben, Londonban és Koppenhágában is koncertezett hatalmas sikerrel.
A Lev Tolsztoj karakterről elnevezett zenekar ősszel adja ki második nagylemezét, így az első album számai mellett új dalok is elhangzanak majd.
vendég:Abigél, Antares
ITT A 3. lemezbemutató koncert az ASPHALT HORSEMEN műhelyből!jegyvásárlás
Freakin' Disco pszichedelektronikai őrület. Vendég a The Hybrid Drummer Trio.
Hallo, Tom Selleck? Magnum? Itt Puskás Peti a The Biebersből. Benne vagy egy közös esti balhéban május 4-én az Akvárium Klub Nagy Hallban?
Extermination Dismemberment (BLR), Korpse (NLD), Carnal Decay (CH)
special guest: Red's Cool (ru)jegyvásárlás
A Seven Springs Tour utolsó, hetedik állomása különleges esemény lesz a hazai underground tavaszi koncertszezonjában, hiszen a turné kiemelt zárókoncertjén az év eleje óta ismét aktív Watch My Dying lesz az este másik fő fellépője. jegyvásárlás
Az orosz Riff Action Family májusban indult Euróra-turnéra.
A PLAFON 15 éves jubileumi koncertje, a mostani, a régi és a még régebbi tagokkal. A teljes repertoárt elővesszik ezen a különleges 2 órás koncerten!
Kowalsky meg a Vega - Árnyék és Fény lemezbemutató nagykoncert jegyvásárlás
Kebu finn szintetizátor-mágus koncertje előtt másfél órás workshopot tart az A38 Hajó Kiállítóterében "Making Music With Analogue Synths" címmel.
BEKVART 18:00 // Csaknekedkislány 20:00
A rock örök, a Tankcsapda pedig már 30 éve pörög megállíthatatlanul. SOLD OUT
Varró Dániel és Molnár György verses, zenés műsora mindenkit vár szeretettel az Óbuda Napján!
A Lick the Click! trió rendszeresen jelentkező rendszertelen klubNapja. A város első teljes értékű nappali tánc „estje”, ami végre se nem after, se nem before.
Flórián Band 14:00 // Fresco Bello 15:00 // Bergengóc Zenegóc gyerekkoncert 16:00 // Deák Bill Gyula 18:30
Halász Judit 10:00 // Middlemist Red 17:00 // Intim Torna Illegál 19:00 // Irie Maffia 21:00
Ahogy az elmúlt években mindig, idén is Kornél Kováccsal zárja a klubszezont a LavaLava triója. A stockholmi magyar közönség-kedvenc nyitástól zárásig személyesen pakolja a lemezeket.
Az analóg szintetizátorok, dobgépek és szekvencerek rabságában élő zenészek és freakek majálisa a Toldiban.
Jensen Interceptor a jelen elektrószcéna egyik legaktívabb producere: zenei univerzuma éppen olyan feszes, gyors és szívós, illetve pörköli oda elénk az égett gumiszagot a karcosságával, mint a hatvanas évekbeli elit GT csodaautó, amiről a nevét kapta.
Soron következők a Mariposas Production oszlopos tagjai, akiket már jól ismerhetunk a tavalyi A38-as Load The Boat partysorozatról, és talán volt szerencsétek találkozni velük a Corvin Club lemezjátszói mögött is.
A Budapest Calling szülinapját a világszerte egyre népszerűbb londoni kiadó, az Anjunadeep sztárjaival ünnepli május 3-án!
A belga világsztár mellett T & Sugah, azaz a Liquicity két népszerű és tehetséges DJ-je első alkalommal érkezik Budapestre.
Éld át újra a tavaly augusztusi Sun & Soda Official varázslatos hangulatát! ;)
Hatalmas pörgés, tánc és felszabadító hangulat rappel, r'n'b-vel, hip-hoppal, a nyolcvanas évektől napjainkig valaha volt legjobb számokkal!
A 2018/19-es klubszezon búcsúztatása a Tariki-széria harmadik felvonásával jegyvásárlás
Nicole Moudaber személyében pedig egy igazi nagyágyúval robban be szezonnyitó rendezvény, amit 3 színpad, 14 óra zene és 15 DJ tesz feledhetetlenné. // KATLAN
Minden idők legnagyobb #HIPHOP és #RNB slágerei ütköznek meg egymással a Mika táncterén!
''The concept of Milkshake is simple: I play my favourite hits all night! ''
Íme a Budapest Park első önálló elektronikus zenei bulisorozata, a TRUEBEAT PARTY!
Egyszerűen csak "gasztroszörf"
Az egyre ismertebb, fiatal zenészekből álló blues-rock zenekar legutóbb a TÁTRAI BAND és a URIAH HEEP vendége volt. A fiúk régebbi dalaik mellett ősszel megjelenő albumukról is adnak ízelítőt.jegyvásárlás
Az örmény David Yengibarian 1995-től Magyarországon folytatta zenei tanulmányait, és hamarosan az egyik legkeresettebb jazz- és világzenei előadóvá és zeneszerzővé vált.
Sokat elárul a dán basszusgitáros, Ida Nielsen tehetségéről és kvalitásairól, hogy 2010 augusztusában Prince meghívta zenekarába, a The New Power Generationbe, amellyel egészen haláláig turnézott.
A Kaktus egy fiatal pécsi együttes, akik a közelgő harmadik nagylemezükkel minden eddiginél színesebb és kiforrottabb anyaggal készülnek
Lesz hegedű, django gitár, nagybőgő, dobok és persze jó hangulat, márcsak TE kellesz.
Szesztay Dávid multiinstrumentalista zenész/dalszerző, a Kiscsillag zenekar billentyűs-gitárosa és a Santa Diver nevű jazz formáció basszusgitárosa, számos film és színházi előadás zeneszerzője.
Málházós riffek, maharadzsás fikcsik, elöl beindul a villanegyed, a zúzós részek még keményebbek, a lírai részek még líraibbak lesznek
A halhatatlannak tartott Creedence Clearwater Revival (CCR) örökzöldjeit és kevésbé ismert dalait játssza a CCReborn névre keresztelt Tribute Band, melynek tagjai mögött, több éves szakmai sikerek állnak.
Új dalokkal, egyedi fényekkel, megújult látvánnyal és az eddigi legütősebb koncerttel érkezik a Soulwave az Akváriumba!
Bemutatják az “EXOTIC POST TRAUMATIC” című új nagylemezt.
A Satöbbi zenekart N. Sándor és Julius C. alapította egy augusztusi napon, április elsején.
Nem akármilyen estnek nézünk elébe. Mind a Müpa által 2018/19-re Az évad művészévé választott Gyenyisz Macujev, mind pedig Julian Rachlin monumentális egyéniség, hatalmas temperamentummal, expresszivitással és szuggesztivitással.
Ain (black metal - SK) // Mors Silens (melodic death metal) // Dysangelium (death metal - CZ) // Andartar (black metal) // Archaic (thrash metal)
Hibernációból visszatérő, EP/klippremieres Pedig koncert + friss progresszív altrock a Soundflash Memory-tól.
Vendég: Dennie Wander
John Scofield, a jazz gitározás jelenkori „nonpluszultrájának” Verve kiadónál 2018 szeptemberében megjelent Combo '66 lemezét az alábbi sorral harangozták be: „MULTIPLE GRAMMY AWARD WINNING JAZZ GUITAR GOD JOHN SCOFIELD RETURNS WITH NEW ALBUM, COMBO 6 SOLD OUT
Sena Dagadu, akinek nevéhez számos Irie Maffia és immár négy saját szólólemez köthető, 2019-ben először az Analog Music Hallban koncertezik!jegyvásárlás
Franciaország egyik legnagyobb beatmakere, Onra két év után újra az A38 Hajón!
Ludovika I The Alcatraz I Idegen Világ I Stray Lamb I Filléres Rockdiszkó
A hazai elektronikus zenei színtér egyik legsikeresebb bandája, a BRAINS 2019-ben is nagyszabású bulit fog csapni a Budapest Parkban!
Vendég: Helo Zep!jegyvásárlás
Kerekes Band 18:00 // Csík zenekar & Kiss Tibi (Quimby) 20:30
Perrin, azaz Palotai Soma korábban éveken át kísérte DJ-szettekkel az ELEVATED csapatát, közben pedig folyamatosan rakta össze saját dalait, melyekből a tavalyi évre állt össze egy élő produkció, Harmath Somával (gitás, bass, elektronika) és Czirják Tamás
Eljött a #munkaünnepe, vagyis a #majális, így Te, a #májad és az #állóképességed mégis nagy meló elé néztek #Május2-án a Budapest Parkban, hiszen a kedvenc #tresháid, Dj Hamu&Gyémánt visszatérnek, és jobban felforgatják, mint eddig valaha
A két görög zenekar a KONEPISTOOLI és a BAT SIGNAL között az óbudai DÖBBENET szórakoztatja a nagyérdeműt!
Ag Weinberger nemzetközi hírű, hatodik generációs bluesgitáros újra Budapesten! Koncertjein egy új esztétikai nyelvezetet és klisémentes zenei ötvözetet kínál közönségének. jegyvásárlás
25 ÉVES JUBILEUMI ALBUM BEMUTATÓ
Pszichedelikus tavaszindítás különleges vizuális élménnyel kiegészülve
"A Live inem Sargfabrik rendkívüli lemez, a Nigun eddigi legkülönlegesebb dobása. Ráadásul gyönyörűen szól. Több mint két zenei világ találkozása."
A Bankrupt egy punk rock slágergyár since 1996. A Bajnoq pedig rendszerellenes szórakozáspárti punk-rock Budapestről az egykori Kozmosz, Egyetlen, pfl és Reflected tagjaival.
Világzenei, népzenei, és ethno jazz koncert, igen változatos, izgalmas felállásokban szólal meg mindhárom, egymás határait érintő zenei irányzat.
népes hazai rajongótábor örömére következő turnéján sem hagyja ki Magyarországot a Bars and Melody, így ismét Budapesten láthatjuk a brit popduót.
Dalok önmagunk szétszereléséhez és/vagy összerakásához.
Necronomicon [D] I Pokerface [RUS] I Serpent Lord [GR] I DOGMA Inc.
„Parádés szórakozás, ahogy a csövön kifér”
Hatalmas közös lazulás az orrteraszon a legkifinomultabb lemezlovasokkal, szettekkel, zenékkel, hangzásokkal és a legkiválóbb társaságban.
Surf-be mártott rock and roll.
Balkáni mulatós zene by DJ Macsity, Balkáni gasztrosarok a Balkan Grill jóvoltából: pljeskavica, ćevap és sis ćevap
A Söndörgős srácok több mint 20 éve zenélnek együtt és táncoltatnak meg mindenkit tamburamuzsikájukkal életkortól függetlenül.
Május 1-én ingyenes koncerttel nyilik meg Budapest emblematikus club gardenje
Ávéd János a hazai jazzmuzsikusok kedvelt szaxofonosa. Saját kvartettjében eltérő gyökerű improvizációs hagyományok találkozásával alkotnak új és egyedi zenei nyelvet társaival.
Az egyetemista korukban újra találkozó gyerekkori barátokból álló négyes sodró, gitárközpontú indie/dreampopban utazik, és már első dalaikkal milliós megtekintést és hallgatottságot ért el. Az estet felvezeti a remek és friss budapesti Madmike zenekar.
Mood, azaz jó hangulat a jó-hangulat-keltés műfajának igazi nagyjaival, élükön Marco Grandival, társaságában igazi kiválóságokkal: engedd meg magadnak, hogy jól érezd magad!
Tengerjáróra költözik nyárra a HERZ!
Észbontó szülinapi party egy elképesztő belgrádi dj/producer duóval, a Wreckage-dzsel, akik darabokra fogják szedni a hajót szülinapi szettjükkel
Ez csípni fog! Tömény industrial, EBM, electro és future-pop.
Minden második kedden az újító ’Monsoon Party Jam’ sorozat a Lámpásban!
Gyere és hallgass jó zenét, jó emberekkel!
A koncertre a belépés díjtalan!
A D.A.S. Trio 2014-ben kezdte munkásságát. A fiatal virtuózokból álló csapat célja mindig az izgalmas zenei elemek kombinálása és érzéseik zenei nyelven történő megfogalmazása volt.
''EGY évesek lettünk és ez az ELSŐ koncertünk Budapesten!Gyertek el a KOBUCI Kertbe és ünnepeljetek Velünk! Ilyen még EGYszer nem lesz! ''
A belépés ingyenes!
A Nemzetközi Jazz Napon Ajtai Péter, a fiatal jazz-zenész generáció egyik kiemelkedő bőgőse és zenész barátai tisztelegnek Charles Mingus, a jazz történetének egyik meghatározó nagybőgőse, komponistája és zenekarvezetője előtt.
Szezonnyitó NECC Party a Budapest Parkban! SOLD OUT
Horváth “Tojás” Gábor, aki a Jazzma.hu olvasói szavazatai alapján elnyerte Az Év Zeneszerzője 2018 kitüntető címet, több mint két évtizedes zenei pályája során számos zenekarban szerepelt zongoristaként és zeneszerzőként is
A brit énekes-dalszerző saját nemzedékének egyik legizgalmasabb karaktere, akire a BBC már most úgy hivatkozik, mint a Bon Iver, Cat Power és Alt-J közötti
Hosszú kihagyás után, több mint fél éves csendet megtörve ismét ARONS LCC live! Ráadásul nálunk, ez pedig extrán tök jó.
MÁSNAP MÁJUS 1-JE, MUNKASZÜNETI NAP!jegyvásárlás