Vitamin ABC
Inozitol
„Semmi sem tölt fel úgy engem, mint a Helmet zenéje”
Page Hamilton (Helmet) interjú
Karantén Kispál-módra
PIMxA38 Maradj otthon, nézzél tévét // Március 24
SOHN kivételes élő albummal ünnepli a Lemezboltok Napját
SOHN – Live with the Metropole Orkest - Április 18
Színház a négy fal között
Több időpontban
Első vs Utolsó
Hargita Gábor interjú
„A legijesztőbb pillanat az évben, amikor megjelenik az új lemez”
Klangstof interjú
„Mi mindig előre nézünk”
Tankcsapda interjú
Miért kell a magyar dal?
Elindult a #mertkelladal kampány
Új időpontban: Gotthard, Tony MacAlpine
Az elmúlt napokban két közeli koncert is új időpontot kapottjegyvásárlás
„Első osztályban kijelentettem, hogy énekes leszek”
Tamáska Gabriella interjú
The Coquette Jazz Band
A bécsi zenekar az 1920-as, ‘30-as, ‘40- es évek, a jazz “aranykorának” nevezett muzsikáját játssza. Repertoárjukban Louis Armstrong, Bobby Hackett, Duke Ellington, valamint Benny Goodman által híressé tett slágerek hallhatóak
#AZAZEGY - Schoblocher Barbara
Egy rovat, arról az egyről, az egyetlenről.
„Nekem személy szerint a felkavarás a célom”
Meszecsinka-interjú
Megvannak a jelöltek!
Fonogram-nap: a magyar zenei élet ünnepe
Első vs Utolsó
Áron Andris interjú
Vintage love
Vintage Piac és otthon design / 04.26. / MakadámMérnök Klub
15 éve
Vad Fruttik / Február 14, 2021 / Papp László Sportarénajegyvásárlás
Őszre halasztották Carl Palmer koncertjét
50 éves az ELP - A38, szept. 7.
„Szeretem a zenét, aminek lelke van”
Vibrotanica interjú
Riverside
Idén novemberben egy különleges kiadásban is megjelenik a Riverside nagy sikerű előző lemeze, a Wasteland.jegyvásárlás
Rrose (Eaux - UK), Dork, Isu
Rrose idén márciusban egy hosszabb dj szettel tér vissza, ami biztosan az egyik legemlékezetesebb esemény lesz a 2020-as évben számunkra. Találkozunk a hajón!
Erik Sumo Band
Liza, a Rókatündér filmzenealbum, My Rocky Mountain, The Trouble Soup, Mount Fuji - tehát minden Tövisházi Ambrus életművéhez köthető zene, a megújult felállású Erik Sumo Band előadásában
House2House / Naga, Beta
DJ Naga // Zvezda Beta // House2House / Naga & Beta
Nemzeti Elektró
Testtudományi álszakértők évtizedek óta a lehető legnegatívabb árnyalatban szólnak az elsavasodás jelenségéről. Elég volt! Nem kérünk többé a fake newsból! Ideje rendet tenni a fejekben!
Garçons - Double Pleasure
Máricus 14-én Garçons extra kiadás. Akvárium KisHallban a house és a techhouse vad ütemeire, a Volt Lokálban a pop istennőire bulizhattok. jegyvásárlás
■ Next Level ■ Disciple Weekend - Day 2 ■
Virtual Riot / Code: Pandorum / UZZI / D-JAHSTA jegyvásárlás
Dialektus Freestyle Battle
Hassza x Pitta x Joe-Z
MAJOR Koncert Budapest!
A fergeteges novemberi koncert után itt a lehetőség, hogy ismét együtt dobbanjon a sok szív!
Rózsaszín Pittbull - Big Gunz
Öregszünk de nem melegszünk!A Rózsaszín Pittbull 25 éves jubileumi turnéja!Ki ne hagyd!
Egyedi Péter: Mindenkinek megvan a maga története
Egyedi Péter az elmúlt 10 évben az Óriást vezette, a Rájátszás tagja, az aktuális underground aktív résztvevője. 2019-ben jelentette meg szerzői lemezét, amely az egy szál gitáros fellépések után egy gazdagon hangszerelt, izgalmas zenei kaland lett.
Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák
A Nemzeti Ünnep előestéjén Ferenczi György és az Első Pesti Rackák idézik meg két legendás forradalmi költőnket
Teswér Nagykoncert
A #Teswér együttes bombaként robbant be a hazai könnyűzenei életbe, minden klipjük a Youtube #felkapottak listájának elejére katapulttál. Március 14.-én, egy szédületes este csakis a Teswérről szól! jegyvásárlás
Zaporozsec koncert
Indul a Találj Rám turné!
Tigris koncert ★ Vendég: Pentele Ska Club
Selecta Áfonya
Metal From the Modern Age 4.
''Ezúttal emelünk a téten és a szokásos egy terem helyett KÉT teremben NYOLC zenekar hozza a súlyosabbnál súlyosabb témákat. Külön érdekessége, hogy mindezt főleg magyar nyelven.''
Stoned (100% Rolling Stones) születésnap I The Trousers
Hazánk egyetlen ROLLING STONES tribute zenekara, a 2003-ban alapított STONED az Instantban ünnepli születésnapját.
Észt táncház - Ingyenes program
Labajalg, Krakovjakk, Karoobuška, Kalamies... észt táncok színes forgataga a Fonóban!
TEREM FESZT 2020
Második alkalommal megrendezésre kerülő TEREM FESZT
PRLLX w/ Mind Against + Eagles & Butterflies
[DAY & NIGHT | EXTENDED SETS | 12 HRS TOGETHERNESS]jegyvásárlás
Nemzeti Dal Ünnep 2020
Kalapács József // Hungarica // Romerjegyvásárlás
Reverly Present | After Special
''Szombat reggel már a megszokott hangulatban inditjuk a mulatságot Nektek!Minden kedves Techno rajongót szeretettel várunk az Astorián!''
P L A S T I C with DAX J (Extended set)
Dax J // Sikztah // Gabor Kraft
Mézigue ~ mhmm
''Harmadik évfordulónk, illetve a klub szezonunk utolsó Toldija alkalmából, visszatérünk house zenei gyökereinkhez a francia származású csirkefogó Mézigue debütjével.''
Ultimate Throwback Party by Birdsday
''Péntek este kicsit visszapörgetjük az időt, hogy a legkúlabb 80s, 90s, 00s slágerekre pöröghessetek velünk! ''
Interstellar Funk B2B Robert Bergman
Hatot vet a kocka, húsztizennégyben ezt ki gondolta volna?
Caliente Grande ★ Reggaeton + Latinpop
Budapest legnépszerűbb latin bulija új helyszínen az Akvárium KisHallban: ez a CALIENTE GRANDE!
Voyage /w Noni & Cino
'' Minden pénteken a #legdögösebb techno zenék pörögnek az éjszaka leple alatt és ezzel elindítjuk a hétvégi keltetést.''
■ Next Level ■ Disciple Weekend - Day 1 ■
MODESTEP (UK) / INFEKT (DE) / MVRDA (UK)jegyvásárlás
Depeche Mode táncest a Slágerlovagokkal az Analog Caféban
Na akkor ismét egy jó kis régi Depeche Mode nótás táncest a Slágerlovagokkal.
Caesar's Bread: 5. születésnapi koncert I Lidokain
5 év Cézár fogságában.Te is, fiam, Brutus?Vendégzenekarnak kiváló barátainkat, a Lidokain-t hívtuk!
Mongooz and the Magnet: Fireball
"Az égô tömeg hangtalan mozgásban marad mindaddig, míg egy másik nem keresztezi útját".
Lamm Dávid: Invisible, Nigun
A gitáros Lamm Dávid groove-os alapokra épülő, jazz-, hiphop- és világzenei elemekkel kiteljesedő zenéjét megszólaltató produkció új fejezethez érkezett
Tátrai Band
vendég: The Pontiacjegyvásárlás
Lazarvs, The Southern Oracle
Az Apey & the Pea tízéves koncertjükkel lezártak egy korszakot, és új fejezetet nyitnak. "Innentől LAZARVS néven folytatjuk tovább” – jelentették be a zenekar tagjai. Az estet felvezeti a The Southern Oracle.
Mystery Gang 22
A Mystery Gang 22 esemény minden idők egyik legnívósabb rockabilly eseménye lesz. A srácok 2020 áprilisában hatalmas világméretű deszkán bizonyítanak majd Las Vegasban, a Viva Las Vegas fesztiválon, ahol nagyszínpadon, több tízezer ember előtt lépnek fel.
Voices of the Funeral Chants - HUMAN SERPENT(Gre), Os, Hold
A Funeral Chants Productions 2012 óta büszke pártolója és mecénása a halál fekete művészeteinek.
ONE NIGHT IN PARIS
one night in paris azaz újra úgy bulizunk mint parisék a csodálatos 2000-es években
Kamaracsütörtök - Tóth Viktor Tercett
Tóth Viktor - az idei évben is Év Altszaxofonosa és Év Zeneszerzője Díjjal kitütüntetett zenekarvezető - legrégebben működő zenekara a Tercett, amely 2012 óta játszik a jelenlegi stabil felállásban
Palaye Royale (US)
Először Magyarországon az egyik legizgalmasabb kortárs pop-rock trió, a Palaye Royale! Az adrenalinlöket formáció színpadi show-ja legalább annyira ütős, mint kitűnő zenéjük!
Loop Doctors feat. E visual
A "Loop Doctors" nevű formáció Romhányi Áron és Szendőfi Péter közös duó produkciója.
Abel Label feat Galambos Péter, Bors
Az Abel Label zenekar Mihalik Ábel, a Kispál és a borz és a Kiscsillag ex-dobosának szólóprojektje, amit barátai segítenek a színpadon életre kelteni.Két lemeze már megjelent, a harmadik pedig idén október környékén lesz elérhető!
Napijumpup @Unterwelt
Március 12-én, CSÜTÖRTÖKÖN visszatérés az UNTERWELT-be!
Pareidolia
Közeleg a negyedik Mad Robots lemez
Mozi és bor egy helyen
Tavaszi BorMozi / 03.19. / VinoPiano-Borbár
Karrierjének eddigi legnagyobb dobására készül az Aurevoir
És egy új videóval teszik fel az i-re a pontot
Gereben Zita
Gereben Zita a hazai könnyűzenei élet kiemelkedő énekes-dalszerzője
Beck Zoli - A nemzedék nélküli ember
A 30Y frontemberének önálló estje.
Góbé, PásztorHóra
''A Góbé és a PásztorHóra zenekarok kétheti rendszerességű moldvai és vonós táncházával valamint a legkiválóbb budapesti, vidéki vagy épp határon túli táncházi bandák muzsikájával várunk minden érdeklődőt párral vagy pár nélkül, tánctudástól függetlenül!'
Kakkmaddafakka
A norvég pop fenomén, a KAKKMADDAFAKKA március 11-én végre visszatér Budapestre! jegyvásárlás
Ádám Zoltán kiállításmegnyitója
Ádám Zoltán legújabb képein is fontos szerepet játszik a zeneiség, a ritmus. Amit Ádám fiatalabb korában a zenén keresztül szerveződő közösségben tapasztalt meg, azt most a szövegek képes ábrázolásában próbálja újraélni.
Megújul a Colosseum
Új külsővel jelentkezik a Sziget fesztivál egyik legkedveltebb helyszíne
Fuvolista virtuóz Budapesten
Denis Bouriakov koncert / 03.14./ Budapest Music Center
Örök érvényű robbanásveszély
Dinamit / március 14. / Legenda Sörfőzde
AnnaElza remix premier!
Az eredeti klipből kimaradt drónos felvételekkel
Rajzfilmes menü
Film vs. Konyha / március 13. / Miele Főzőiskola
Fonó Session: vonós örömzene
Kéthetente kedd esténként a vonós örömzenék házigazdája a Porteleki László vezette Poros Jam.
Voice&Guitar - Micheller Myrtill & Pintér Tibor Duo
A Budateher bemutatja: Voice & Guitar: Micheller Myrtill & Pintér Tibor Duo