Zene

Boggie - 3

Boggie - 3

Új nagylemezzel jelentkezik az immár igazi énekes-dalszerzővé érett Csemer Boglárka, azaz Boggie.

Heavenhike: Bújnál

Heavenhike: Bújnál

Itt a 2013-ban még főként szoba-projektként tevékenykedő, majd 2016-ban már „valódi” zenekarként aktív, hol melankolikus, hol ironikus hangvételű alternatív pop-rockban utazó Heavenhike legfrissebb dala.

Little G Weevil - Something Popping

Little G Weevil - Something Popping

Szakítva a korábbi évek tradicionális blues hangzásával, ezúttal egy jóval modernebb megközelítésű anyaggal jelentkezik Little G Weevil.

Queens of the Stone Age – Villains

Queens of the Stone Age – Villains

Mindig fura hallgatni a világ egyik legfontosabb rockzenekarának új albumait, főleg, ha merőben másnak ígérkezik, mint addigi munkájuk.

Szupercella – Pileus EP

Szupercella – Pileus EP

A Szupercella zenekar ötlete még 2012-ben született meg Orfűn, amikor egy fesztiválozó fiatalember a délutáni lazulás során elkezdte játszani egy másik vendég egyik nagy kedvencét (Smashing Pumpkins - Today).

Moon Boots – First Landing

Moon Boots – First Landing

A brooklyn-i house DJ/producer, Peter Dougherty debütáló albuma a hónap elején landolt a londoni Anjunadeep kiadó szárnya alatt.

Ganxsta Zolee és a Kartel - K.O.

Ganxsta Zolee és a Kartel - K.O.

Négy-öt éve még kb. annyira tűnt valószínűnek Lory B visszatérése a Kartelbe, mint hogy Döglégy Zolee absztinens gyűléseket vezényel le vatikáni nagykövetként.

Cadaveres - The Fifth House

Cadaveres - The Fifth House

“Igazi Cada-anyag született, amibe beletettük az eddigi anyagaink összes esszenciáját!” - nyilatkozta a Rockstar Magazinnak még decemberben Körmöczi Péter.

I Awake – Zenith

I Awake – Zenith

Itt egy érdekes és roppantul kifinomult ambient-lemez a svéd Thomas Huttenlocher prezentálásában.

Naza – Az kell, ami nincs

Naza – Az kell, ami nincs

Bírtad a Heaven Street Seven-t, de kevés volt az elektronika? Imádtad a 2000-es évek NEO-ját, csak nem értetted a szövegeket? Tetszik a Magna Cum Laude, de már unod? Akkor ezt hallanod kell!

alt-J – Relaxer

alt-J – Relaxer

Az indie rock (ebbe a kategóriába sorolják az alt-J zenéjét is) talán még soha nem volt ennyire szellemes!

Cigarettes After Sex

Cigarettes After Sex

Azok, akik imádják a Twin Peaks világának kísérteties, melankolikus zenéit, már első hallásra garantáltan rákapnak a Greg Gonzalez vezette, texasi Cigarettes After Sexre is.

Alone In The Moon - Glamour Grunge

Alone In The Moon - Glamour Grunge

Június 29-én mutatta be legújabb, hatszámos Glamour Grunge című kislemezét a grunge-stoner hatásokat rockzenével ötvöző trió, angol nyelven.

Slowdive

Slowdive

A 90-es évek elején működő legendás brit álompop-zenekar három évvel ezelőtti újjáalakulását követően idén, 22 év után egy teljesen új nagylemezzel jelentkezett.

Rómeó Vérzik – Újratervezés

Rómeó Vérzik – Újratervezés

A jól ismert felvidéki rockerek új, sorban a hetedik nagylemezüket készülnek kidobni július 19-én, amelyen 10 zsírúj, lendületes rocksláger kap majd helyet.

Detty Juju - Dreamcatcher

Detty Juju - Dreamcatcher

A pécsi énekes-dalszerző hölgy és gitáros zenésztársa, Rudolf Flod 2016 decemberében jelentkezett első nagylemezével. Detty Juju jelenleg saját készítésű videóklipeket forgat az album dalaihoz, nemrég lett kész a második.

Új Nest of Plagues single

Új Nest of Plagues single

A Nest Of Plagues projektet Ivanics Dániel, Fűr Balázs és Breier Máté indította el 2014 júniusában.

Bemutatkozik a Pause zenekar

Bemutatkozik a Pause zenekar

Az ócsai alter banda április 13-án a Trafik Klubban ad koncertet a No Respect, meg a Dorka és a Memento társaságában.

Majdnem tökéletes - Corville-interjú

Majdnem tökéletes - Corville-interjú

A Corville 2014 óta nyomja prog-rock/alter zenéjét. Nyitottak, kísérletező kedvűek, ugyanakkor a dallamosságra és a befogadhatóságra törekszenek. Most itt van első videójuk, a Majdnem tökéletes.

Felráz az Audioshake

Felráz az Audioshake

Bella Levente a Megasztárban mutatkozott be szélesebb közönség előtt, jó pár év után pedig most áll ki teljes mellszélességgel zenekarral is. Íme az Audioshake EP!

360 fokos szögben Harap

360 fokos szögben Harap

Újító technika alkalmazásával készítette el legújabb videóját az újra aktív Harap zenekar. Arany Zsoltot faggattuk a hogyanokról és miértekről.

Jelmezbál a Tha Shudras-zal

Jelmezbál a Tha Shudras-zal

A Tha Shudras-t Molnár Tibor Attila alapította barátjával, mint minimal techno-t játszó live act duo-t, de a cél már akkor is egy több, meghatározatlan tagú nyitott felfogású zenekar-performansz volt, ami 2011-re össze is állt. Itt tartanak most.

Szétszakít a Revival

Szétszakít a Revival

Itt a második videoklip a mezőkövesdi zenekartól, hamarosan jön az EP és turné is várható.

Nana Vortex: Forduló

Nana Vortex: Forduló

A 2016 januárjában alakult Nana Vortex az elmúlt harminc év magyar népzenéjéből és világzenéjéből, valamint Kaszap Atilla, a zenekar alapítójának korábbi szakmai tapasztalataiból, élményeiből táplálkozik.

Satellite Town: Fragments

Satellite Town: Fragments

Január 30-án jelent meg a Satellite Town Fragments címre keresztelt lemeze az EDGE Records gondozásában, digitális formában.

Lajkó Félix: Neked

Lajkó Félix: Neked

Új albumot jelentetett meg Lajkó Félix, a korábbiaktól eltérő műfajban: az általa szerzett „Neked” című lemezen Tintér Gabriella hangjával kelnek életre Bartos Erika gyerekversei.

Elvis Presley újratöltve

Elvis Presley újratöltve

Január 8-án elején jelent meg az Elvis Presley dalokat újragondoló, új tálalásban előadó nemzetközileg is elismert Ed Philips and the Memphis Patrol új lemeze.

Cserepes: Blacklake

Cserepes: Blacklake

“Láthatóvá válik az, hogy a kultúrák között nincsenek éles határok, inkább csak folyamatos átmenetek vannak.”

NANA VORTEX: FORDULÓ

NANA VORTEX: FORDULÓ

Megjelent és már kapható a Fonó webboltjában, valamint hamarosan a terjesztőknél a Nana Vortex albuma.